Adatlapok

Bejelentkezés


Furulya II.

Régi hangszereinkről kevés írásos emlék maradt fenn. Anonymus említi a Gesta 46. fejezetében, hogy a magyarságnak voltak "kobozai és sípjai". Hogy a magyarok mennyire kedvelték a sípokat, arról egy 1138-ból származó oklevél tanúskodik, melyben már a Sípos helynév szerepel. 1222-ből már (Ladislaus) Sypus személynévvel is találkozunk és az 1200-as években tudomásunk van a pozsonyi jukulátorok (énekmondók és hangszeres zenészek) csallóközi birtokáról. E birtokot 1358-ban "Pozsony vár síposainak telke gyanánt" említik.

A furulya. Ilyen vagy olyan furulyája (furollya, furugla) minden népnek van; a moldvai csángók e hangszert szültűnek (sütünek vagy süvöltőnek) nevezik, az irodalomban helytelenül pásztorsípnak írják le. E hangszerek átlagos hossza a magyaroknál 40 cm körüli, többnyire bodzacsőből készítették és a cső végébe 3-4 cm hosszúságú dugót készítettek. Ebbe vésték bele a szélhasító nyílást, amelyet felvágásnak, kivágásnak, holdnak, hódnak, hódliknak, szemnek, szemlyuknak, ablaknak vagy aknának neveztek.

A hosszú furugla vagy hatlyukú furulya sípszerű hangszer, magyarországi használata a XII. század óta ismert. Szólóhangszer, amelyet a pásztorok és a parasztok maguk készítettek. Ennek rövid változata a hat lyukú furulya, hosszú változata pedig a hosszú furugla ("magyar furulya"), mely öt lyukú és háromszor olyan hosszú, mint az egyszerű furulya és a félhold alakú szélhasító nyílása a hanglyukakkal átellenes oldalon található. Ennél a típusnál komoly szerepet kapnak a felhangok. A hangsora dúr vagy dúr jellegű mixolid. A hosszú furugla eredete belső-ázsiai; a Góbi-sivatag peremén élő pásztornépek ma is használják, még lovon ülve is fújják. Hogy a magyaroknak volt hosszú furuglyájuk bizonyítja Dzsajháni, írván, hogy "a bolgároknak (magyaroknak) különböző lantjaik, tamburái és furulyái vannak. Furulyáik két könyök hosszúak, lantjaikon nyolc húr van".

Dr. Kiszely István

(forrás: http://www.istvandr.kiszely.hu/ostortenet/014.html)