Adatlapok

Bejelentkezés


Írások

A moldvai csángók nyelvi sajátosságairól

Székely Zoltán szakdolgozatának rövidített, szerkesztett változatát sorozatként közöljük. Bevezetőjében így ír a szerző: „Dolgozatomban a Moldvában élő, magyarul beszélő lakosok világával foglalkozom, különös tekintettel zenei kultúrájukban bekövetkezett változásokra. Kiemelt célom tehát a zenei élet bemutatása [...].”

II. A moldvai csángók nyelvi sajátosságairól

Ami kívülállóként először feltűnt számomra csángó beszédet hallva, az a kicsinyítő képzők igen gyakori használata, valamint a toldalékok teljes hasonulásának kerülése volt.

II. 1. Kicsinyítő képzők használata

A kicsinyítő képzők használatát illetően, nem ritkán fordul elő, hogy mellékneveket látnak el velük, ami – városi fül számára – igen szokatlanul hangzik, hát még ha ezeket a szavakat is tovább képzik: nagyocska, picinyecske, szépecske, szépecskén. De legalább ilyen szokatlan, ha tárgyakat vagy ételeket becéznek ily módon: torócka (túró).

II. 2. A toldalékok teljes hasonulásának kerülése

A teljes hasonulás hiányára először egy adatközlő furulyást, Legedi László Istvánt hallva lettem figyelmes, amint kijelentette, hogy a következő táncdallamot a csángók speciális ötlukú hosszúfurulyáján, az ún. „kaválon” „énekli” majd. Nem úgy mondta, kavállal, hanem kaválval (CD-melléklet: Legedi László István: Szerba sztudencilor).

Ha még tovább haladunk ezen az úton, kijelenthetjük: úgy tűnik, mintha a teljes hasonulás eredményeként megjelenő kettőshangzókat kerülnék a csángók. Így történhet meg, hogy reggel helyett regvel-t mondanak, mely a magyar nyelv egy archaikus állapotát tükrözi. Ez Benda Kálmán már említett megállapítását támasztja alá arról, hogy az anyaországtól elszakadt népesség megőrzött sok olyan dolgot, ami nálunk megváltozott, módosult a fejlődés következtében (Benda, 1993:40-41).

„A szó az elavult reg eszközhatározós alakja, elsődlegesen időhatározó volt, mint a hasonló ragot viselő éjjel, nappal. Eredetileg ‛hő; hevül’ jelentésben használták, s innen való ‛reggel’ értelme is, mert akkor támad a nappali meleg az éj hidege után” (Tótfalusi, 2001.).

Kettősbetűk alkalmazása helyett ugyanakkor előszeretettel kettőzik meg az egyik hangzót: melyik helyett mellik-et, olyan helyett ollan-t, stb. használnak.

II. 3. Román nyelvi hatások a magánhangzó-használatban

A fenti illetve azokhoz hasonló tapasztalatok után jutottam hozzá Piro Krisztina írásához a Moldvai csángó nyelvjárásról és az északi csángó archaikus imák szókészletéről című munkájában. Ebben Piro azt írja, hogy
„a köznyelvhez képest magánhangzóból többet, mássalhangzóból kevesebbet találunk a moldvai csángóban” (Piro, 2001:91).

Még mielőtt a magánhangzókra kitérnék, megjelölöm ennek a nyelvi sajátságnak egyik lehetséges okát; ez a román nyelv, illetve nyelvi környezet. A román nyelv ugyanis rengeteg magánhangzót használ: a környező szláv népek mássalhangzó-torlódásainak mintájára itt magánhangzó-torlódásról beszélhetnénk: o femeie ’nő’(Borza, 1997:29), o ploaie ’eső’ (Borza, 1997:14). A moldvai csángóknak nincs közvetlen kapcsolatuk a Kárpátokon belül beszélt magyar nyelvvel, sőt megfelelő értelmiségi réteg híján az újabb keletű kifejezéseket, technikai szavakat a román nyelvből veszik át. Az ebből fakadó elrománosodási tendencia megállítását célozza a csángók Magyarországon történő képzése. A Moldvában élő magyarok s székelyek oktatásával új szempontok kerülhetnek előtérbe az itt élők jövőjével kapcsolatban, de erről alább bővebben szólok.
Piro Krisztina tehát a következőket állapítja meg a csángók nyelvéről:
„Magánhangzói között (diftongusokat is beleértve) hétfajta e képzésmód jelenik meg. Jellemző ezekre, hogy meglehetős szeszélyességgel, elsősorban hangsúlyi vagy szótagi viszonyok függvényében válnak zártabbá, illetve nyíltabbá” (Piro, 2001:91).

II. 4. A névelőhasználat sajátosságai

Mindezt azzal egészíteném ki, hogy a román nyelvben nem ismert a magyar e és a hang, ezen írásjelek román kiejtése mindig é illetve á (Borza, 1997:8). E tulajdonsága a román nyelvnek talán szintén indokolhatja a csángó nyelv gazdagabb magánhangzó-állományát, ezen belül is az e hang számos variánsának meglétét.

A névelők gyakran illeszkednek a szavak mély illetve magas hangrendjéhez, pl.: e hedre, e szeginnek, (Piro, 2001:92) ez éltemet, de saját tapasztalatom alapján állítom, hogy a magánhangzókkal ellentétben, a mássalhangzók egyeztetése ilyen szinten nem történik meg, pl.: ez kicsi kecském. Ami tehát az anyaországi nyelvnek sajátja, az Moldvában kevésbé hangsúlyos: a névelőket aszerint válogatjuk, hogy a hozzákapcsolt szó magán- vagy mássalhangzóval kezdődik-e. A moldvai magyarok beszéde ezt kevésbé hangsúlyozottan tartja szem előtt, és inkább a névelő magánhangzóját váltogatja a kapcsolódó szó hangrendje szerint.

II. 5. A nőnévképzés jelensége

Piro Krisztina az alaktani sajátosságok közé sorolja a kicsinyítő képzők használatát. Írásából kiderül, hogy Szabó T. Attila közel hatvanféle kicsinyítő képzőt különböztetett meg egy korábbi tanulmányban. A már általam is említetteken túl Piro egy érdekes funkcióváltozásra hívja fel figyelmünket: a kicsinyítő képző a nőnévképzés szerepét is átveszi: cigánka, magyarka. Ezen szavak cigány illetve magyar lányokra értendők (Piro, 2001:93)). A mellékletként megtalálható Diószénben, 2002-ben készült beszélgetésben is előfordul a cigánka kifejezés: az urálók összetételére vonatkozóan nevezi Habea Bori néni a cigánylányt cigánkának. Amúgy a leány szó véleményem szerint legszebb szinonim formáját is a csángó nyelvjárás hordozza, s természetesen ez sem maradhat kicsinyítő képző nélkül: cinka.

A már említett nőnévképzést szintén magyarázhatjuk a román nyelv befolyásával, melyről Piro így ír:
„Mivel a kétnyelvűség, különösen a férfiak (munkavállalók) körében általános jelenség, a román nyelv szinte akadálytalanul vehette át sok, akár a mindennapi szükségletekhez tartozó fogalom, cselekvés, stb. régi magyar nevének helyét. Legnagyobb mértékben természetesen a közös együttélés, együtt munkálkodás terének kifejezései váltak románokká – így az állattenyésztés, földművelés szakszavai, a közigazgatási és jogi fogalmak, valamint az új szükségleteket kielégítő szavak (modern ipari, kereskedelmi, technikai megnevezések).
Román hatás a csángó hangrendszerben az a és i meghonosodása, valamint a hangrövidülések mind a mássalhangzók, mind a magánhangzók körében” (Piro, 2001:94-95).

A románban egy főnév nőnemű alakját gyakran egy hangsúlytalan a <ă> hang hozzáadásával kaphatjuk meg, melynek ejtése valahol a magyar a, e és ö között van (Borza, 1997: 10 és 28). Talán nem erőltetett magyarázata lehet a kicsinyítő képzők funkcióváltozásának, hogy a -ka végződés hangzása emlékeztet erre a gyakori román nőnemű főnévvégződésekére.

II. 6. Rövidítések használata

A rövidítések megjelenése akár román hatásra is történhetett: a román nyelvben rengeteg alakot, névmást, de ragozott igealakot is rövidítenek. Van, amit csak írásban (dumneata – ’maga’ hímnemben, rövidítve: d-ta) (Borza, 1997:21), van amit kiejtésben is (el este – ’ő van’, rövidítve: el e, tagadásban tovább rövidítve: el nu-i) (Borza, 1997:21). A csángók nyelvében is felfedezhető jó néhány rövidítés, pl.: csántuk, azaz ’csináltuk’. Miként a rövidítések sem szüntetik meg mindig az eredeti, hosszú változatot, úgy a moldvai magyarok és székelyek beszédében is hol csántukként, hol csináltukként fordul elő ez a szó. Erre találunk példát egy 2002-es, diószéni gyűjtésében is, ahol Karácsony Molnár Erika (KME) beszélgetett Habea Bori nénivel (HB) és Füstös Gabriellával (FG):
„HB: S ha megtörte, megtörte, he nem maradott azt csántak prăjitură-kat is.
FG: Süteményt.
HB: Há süteményt is csántak a leginyeknek. S a kicsikéknek vettünk bombányét vagy csináltunk kalácskákat, vagy prăjitură-kat adtak.”

„KME: És a legényeknek?
HB: A legényeknek is ők csinálták” (Karácsony Molnár Erika gyűjtése, Diószén, 2002.).

II. 7. Nyelvi sajátságok a moldvai táncok elnevezéseiben

Nézzük – kicsit a következő fejezetnek elémenve – mindezek a nyelvi sajátosságok hogyan jelennek meg táncok elnevezéseiben. Vannak táncok, melyeknek csak magyar, vagy csak román nevük van s ez minden valószínűség szerint egybeesik a táncok eredetével is. Egy olyan táncról, melynek ma csak a magyar nevét ismerjük, talán elmondható, hogy inkább magyarok járták és fordítva. Lehet ilyen például a serény magyaros vagy magyaroska. Ilyen a leu néven ismert páros tánc is, melynek magyar fordítása oroszlán lenne (Leviţchi, 2003:596). Nem valószínű, hogy az állatnév gátja lenne a fordításnak, hiszen ismerünk kecskés, lovas, juhos és rácás vagy récés táncot is, sőt a gyimesi csángóknál medvés tánc is ismert. Amúgy pedig, ha mégis megkísérelnénk a fordítást, nem feltétlenül oroszlános, vagyis jelző szerepű szó lenne a leu néven ismert tánc neve, előfordul a fent említett táncokkal is, hogy rácát mondanak, de létezik gólya nevű tánc is.
Természetesen a legtöbb táncnak magyar és román megnevezése is él. Ezek egy része tükörfordításban, vagy fordításban jelenik meg a nyelvekben, pl.: floricea – ~’szirom’ – virágtánc (Leviţchi, 2003:442), ofiţeresca – tiszti (Leviţchi, 2003:699), más részük a hangalakot veszi át, pl.: şare mâi – ~’neki van’ – seremoj (Földi Lehel nyomán). Találunk olyan elnevezést is, amely nem fordítás eredményét mutatja: a magyarok által bulgarosnak, a románok által – fonetikusan leírva – bulgarjaszka névvel illetett táncnak más magyar neve is van: lérem, lérem, melynek jelentése ’sógorom, sógorom’ (Lükő, 2002:70).

Érdekesebbé válik a helyzet, ha a csángók által oly gyakran használt kicsinyítő képzők némelyike is hozzátapad a szóhoz. A tenyeres tánc elnevezés kevésbé népszerű a csángó magyarok körében, helyette a román hangalak átvétele palmă – ’tenyér’ (Leviţchi, 2003:719) és egy magyar kicsinyítő képző összeolvasztásából kapott pálmáska elnevezést használják (Leviţchi, 2003:719). A táncházmozgalomban ezt igen gyakran tovább módosult alakban pálmácskaként emlegetik. Ebbe a sorba tartozik a clopoţel – ’harangvirág’ (Leviţchi, 2003:259) nevű tánc, amelyet a magyarok fonetikusan ejtve és becézve egyszerűen klopocelkának hívnak, valamint a már említett virágtánc is, melynek román alakját magyarosan ejtve egy magyar kicsinyítőképzővel ellátott szót kapunk: floricsika.

Figyelemre méltó, ahogyan Legedi László István, klézsei furulyás egy hangfelvételen a tanulótáncot nevezi, azt mondja: „Most következik a studentoknak a szerbája” (CD-melléklet: Legedi László István: Szerba sztudencilor). A student szó magyarul ’tanulót, hallgatót’ jelent, de kiejtése románul sztudent (Borza, 1997:26), László István mégis s-sel kezdte, vagyis magyarul olvasta ki a szót, noha tökéletesen beszél románul. A sârba elnevezést gyakran a tánc szinonimájaként használják a csángóföldi románok. A tánc román neve, de magyarul, fonetikusan leírva szerba sztudencilor lenne. Ez utóbbi megnevezés általánosnak számít a budapesti táncházakban is. Még egyszer tehát: a fentiekhez képest László István a román írásmódot magyarul kiolvasva és magyar toldalékokkal ellátva használta. E nyelvi megoldás véleményem szerint részben megegyezik azokkal a megoldásokkal, melyeket a Kárpát-medencén belül alkalmazunk bizonyos idegen szavakkal, pl.: szoftver, menedzsment, vagy e szavak toldalékolt alakjai. Itt tehát az történt, hogy az idegen eredetű szó, a magyar kifejezéssel egyenértékű szinonimaként funkcionál a tánchoz kapcsolódó szövegkörnyezetben. Nem valószínű viszont, hogy Legedi László István a ’tanuló’ szót más kontextusban a student kifejezésre cserélné.

Két másik tánchoz kapcsolódik a sebes szó jelentése. Magyarországon és Erdélyben, de még Gyimesben is a szó rokon értelmű kifejezése a ’gyors’ szónak. Moldvában ezzel szemben a hangalak jelentése ’savanyú’, s a szó megjelenik a Gergelytánc nevű tánc énekének refénjében is: „Édes Gergelem, sebes Gergelem…”. Zoltán Eszter leírása szerint az ételeket is sebesíteni szokták (In.: Balogh (szerk.) 2001:161). A Moldvában élők a serény kifejezést használják a ’gyors’ szó helyett, ez jelenik meg a serény magyaros nevű táncban is. A fentiekből levezetve, a moldvai serény magyaros gyimesi megfelelője logikusan a sebes magyaros nevet kapta.


...folytatása következik...

Kapcsolódó fájlok: