Adatlapok

Bejelentkezés


Írások

Vári Attila: Nyelv-velő

Csángó. Amikor először jártam Moldvában, közel félszáz esztendeje, még olyan sértésnek számított ez a szó, hogy közöttük ki sem ejtettem a számon.

Önmeghatározásukban a moldvai magyarok, ha rákérdezett az ember, hogy maga magyar-e vagy oláh, akkor azt a választ kapta, hogy "ketolikus". Nem katolikus, nem pápista, hanem ketolikus.

Olyan, hogy csángálni, amelyből a népcsoport nevét származtatják, nem létezett a magyar nyelvben. Az az 1860-as évek táján, a Czuczor-Fogarassy A magyar nyelv szótára, közismert nevén a czuczor-fogarasi megjelenésével terjed el.

Hogy mire alapozom ezt a kijelentésemet?

Olvassunk együtt néhány mondatot a csángó szócikkből, s akkor már érthető. Csupán az marad számomra megfejthetetlen talány, hogy miért ragaszkodunk egy tudománytalan szófejtéshez a csángók esetében, mikor a palóc népnevet, nyilván tudománytalanul, azt is mondhatnám, nevetségesen fejtette meg a két, különben méltán nagyra becsült tudós: "CSÁNGÓ (csa-on-gó, talán am. csapongó, járókelő, ellentétben a székely, am. székelő, azaz állandó helyen lakó szóval; így palócz valószínűleg am. balócz vagy ballócz = ballagó..."

De nem kell ilyen messzire menni az időben. A napokban, egy rádióműsorban a palócokról elmagyarázták, hogy a polovecekkel, e "sztyeppei néppel" rokonok, valószínűleg kunok.

Nos, ebben az esetben sem veszi a magyar nyelvtudomány azt a fáradságot, hogy körülnézzen a szomszédoknál.

Vajon miért hívják goráloknak a lengyel hegylakókat, s polyáknak a mezőföldieket? A gor és a polje, a hegy és a mező miatt.

De most nem a székelyekről, nem is a palócokról beszélünk.

A csángó szó első előfordulása Szabó T. Attila Erdélyi Magyar Szótörténeti Tára szerint a XIX. század elejéről való, de egyetlen anyaországi, s ami szomorúbb, még erdélyi nyelvészt sem értem tetten, hogy vette volna magának azt a fáradságot, hogy körülnézzen abban a nyelvi közegben, ahol a moldvai magyarok élnek. Vajon hogy nevezik őket a románok, s ha van nevük, akkor vajon miért éppen az?

Az elcsángálni ige legközelebbi nyelvrokonaink, az irnix-birnixek nyelvében lehet, hogy létezett valaha, de mivel ők a Föld középpontjában, néhány ezerfokos hőmérsékleten élnek, ezért papíralapú feljegyzéseiket nem küldhették át "elcsángálóinknak", engem bíztak meg, hogy közöljem, e fantasztikus szó náluk, Magna Magmában azt jelenti, hogy "hülyeség".

A román nyelv moldvai tájszavai között ezzel szemben ott találjuk a ?uvangău, ciuangău szavakat (olv. suvangau, csuangau) - szándékosan írom fonetikusan -, amelyek az es-elő, illetve a román köznyelvi csé-ző változatai annak a szónak, amelyről csak annyit jegyez meg a gyűjtő, hogy jelentése sóvágó (miner de sare).

Bákói román költő barátom, Ovidiu Genaru, amikor egy alkalommal tőle indultam a néhány kilométerre lévő Bogdánfalvára, megmagyarázta, hogy a suvangau azt jelenti, hogy csencselő, feketéző, csempész.

És most gondolkozzunk együtt.

A gyímesiek nem csángáltak el. Kőhajításnyira Csíkszépvíztől élték életüket, s a hétfalusiak sem igen mehettek sehova a Barcaságról, mert Brassó szabad királyi város jobbágyfalvai voltak a XIII. század végétől. Mindkét csoport: gyímesi csángók, hétfalusi csángók a történelmi Erdély területén élnek.

Van mégis hasonlóság e két, egymástól száz kilométerre élő csoport, a gyímesiek és a hétfalusiak között. A kapocs a sócsempészés. Mindkét székely népcsoport az Erdélyt a román fejedelemségekkel összekötő hágók mentén él, s ha odafigyelünk Orbán Balázs néhány megjegyzésére, talán megérthetjük, hogy a magyarlakta moldvai Szalánc (Slanic Moldova), a havasalföldi Prahova Akna (Slanic Prahova) sóját Erdélybe csempészőket miért nevezték román kölcsönszóval csángónak abban az országrészben, ahol állami monopólium a só.

"...csak nem egyszer oly drága mint Romániában, és így nem hogy külkereskedést üzhetnének, hanem még a becsempészés szem szüntethető meg..." (Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, 1868)

Hogy is hívják az erdélyi székely Ojtoz s a szomszédos, de már moldvai magyar Gorzafalva közötti részt? A régi határvámot? Tessék megnézni egy Trianon előtti térképen: Sósmező. És hogy nevezik mostanság a gorzafalvi magyarokat? Csángók.

De csángó telep, csángó utca létezett a belső vámok körül is, a nagy sókikötőkben, a csempészhelyeken, Szolnokon, Vácon is kellett legyen csángó-sor, telep vagy utca.

Hogyan tűnhetett el a köznyelvből a szó eredeti értelme? Tessék mondani, jelent egy mai fiatalnak valamit az a szó, hogy apacs? Az a szó, hogy jampec? Pedig mindkettőt használtuk a teljes nyelvterületen a XX. században.

Véletlennek azt sem nevezném, hogy ötven esztendővel ezelőtt, az erdélyi Bekecs-hegységben legeltető Nyárád menti gazdától, a torboszlói Losonczy Dénestől hallottam, hogy a marháknak kirakott sótömböket - amelyeket szovátai, parajdi sóhegyekről illegálisan vágtak hozzáértő sóvágók, megkerülve az akkor is kizárólag állami bányászatot, ma azt mondanánk, hogy külszíni fejtéssel szereztek - csángó-sónak nevezett.

- A Sándor János kútjánál, azon az úton menjetek, ahová a csángó-sókat lerakták - mondta, amikor fiával Szovátára akartunk eljutni az akkor még őserdő sűrűségű Bekecs rengetegén keresztül.

Ennyit az elcsángálni igéről.

Ezek alapján már attól rettegek, hogy a finnugor elméletet tagadók, az ujgurok között jártas híres professzor megállapítása miatt, miszerint rokonságunk abból is kitetszik, hogy az ujguroknak is nemzeti eledelük a csirkepaprikás, felfedezik a törökbors, mai nevén paprika miatt, e növény őshazájában élő indiánok és magyarok közeli rokonságát is. Az, hogy a piper, a bors jelentésű szó hogyan lett piperka, borsocska, s ebből miért gyökeresedett a magyarban paprika formájában, azt bizonyára azok a nyelvészek fogják megfejteni, akik azt is tudják, hogyan kell csángálni.

forrás: www.es.hu