Adatlapok

Bejelentkezés


Írások

Somoskai Faluhét I.

Az itt következő sorokat értsük úgy, mint híradást a múltból vagy akár a jövőből, így mondhatni időtlen, mert történéseket erőszakkal az idő mércéjéhez kötni nem mindig kell. Így olvashatja aki még nem járt ott, mert bizonyosan kedvet kap, de az is, aki mindezt már megélte, mert tűzre fújni sem haszontalan.

Minden év augusztusának első hetében kerül sor csángóföldön a Somoskai Faluhét elnevezésű táncos-zenés táborra. A rendezvény a sok éves múltra visszatekintő Tatros Táborból nőtte ki magát. Ma már nem csupán egy zenekarhoz kötődik, hanem a műfaj élvonalában valóban tevékenykedő zenészek, táncosok, kézművesek együttes munkájának, egyfajta szellemi kalákának az eredménye.
Erre a körre mindig is jellemző volt, hogy nem alkotott hermetikusan zárt közösséget, mindig is átjárást engedett egyéb műfajok képviselőinek. Szívesen és sokszor látott vendégei lettek így a Tatros táncháznak jazz zenészek, vásári mutatványosok, gólyalábasok, alternatív zenészek, más dialektus népzenészei, filmesek, színházasok, képzőművészek valamint egyéb érdekesebbnél érdekesebb emberek. Az így kialakult „szellemi holdudvar” igen tágasnak és termékenynek bizonyult és bizonyul a mai napig is. Ezeket az együttléteket uraló állandó pezsgés a Somoskai Faluhét sajátja is.
A helyszín sem véletlen. Ma már Magyarországon élő, de Somoskán született Benke Grátzy kezdeményezte és alakította ki a rokoni és baráti szálakra épülő, élő kapcsolatot a falubeli és a magyarországi szervezők között.
Az ötlet, hogy egy dialektus zenéjét táncát felölelő tábor a helyszínen legyen már régi, de csak a ’89-es romániai rendszerváltás után valósulhatott meg. A moldvai helyszín sok új megoldandó kérdést vet fel az erdélyi helyszínekkel szemben. Itt a magyarság kisebbség. A pap, a rendőrfőnök és a polgármester hatalmi háromszögében úgy lavírozni, hogy senki ne szenvedjen sérelmet, nem lebecsülendő politikusi képességeket igényel.
A tábor sajátossága, hogy a résztvevő magyarországiak házaknál vannak elszállásolva. A háziak természetesen végzik a nyári teendőiket, de közben barátságok köttetnek és testközeli élmények szerezhetők a csángók középkort idéző életmódjáról, szokásairól, nyelvéről.
Fontos sajátosság még, hogy mind az előzetes szervezésben, mind a bonyolításban, mind a tábori eseményekben rengeteg helybeli vesz részt. Ez olyan egyhetes ünneppé varázsolja a tábort, amit nem csupán magyarországiak vagy csángók csinálnak, hanem közösen, egymásnak, mindnyájunk épülésére.
Így a kézműves foglalkozások, táncos-zenés játszóházak délelőttönként főleg a helyi gyerekeknek szólnak. Mivel általában év közben kevés idő jut arra, hogy ezekkel a gyerekekkel így foglalkozzanak szüleik, tanítóik, olthatatlan szomjjal fordulnak a gyöngyfűzés, az agyagozás, a gyertyamártás és a játszóházak adta új élmények felé. Sok tehetség vész el, ha nem kezdünk idejében foglalkozni velük.
Az egész tábora jellemző, hogy nem csak viszünk, hozunk is. Kölcsönösen tanulunk, „visszatanulunk” egymástól. A helyi zenészek nem feltétlen pedagógusok, ezért kezdők oktatása nem mindig bízható rájuk. Ezt a lépcsőfokot, amikor a tanulók már alkalmasak közvetlenül a mesterektől ellesni a szakmát, magyarországi zenészek segítenek meglépni. Máskor a „hozott” tanárok mintegy tolmácsként fordítják le a falusi táncosok lépéseit, alapelemekre bontva, de nem élve boncolva.
A közös ebédek és vacsorák falubeli gazdák vermeiből, kamráiból és óljaiból előkerült eleségből, helyi főzőasszonyok segítségével készülnek. A mindennapi élet a bál helyszínéül szolgáló focipálya, a „Kultúr” és a kocsma körül zajlik. A hajnalig tartó bál után ébredező táborlakók álmosan botladoznak a falu utcáin, ki kávémérő helyet, ki tánctanárt, ki csak társaságot keres. Aztán beindulnak a műhelymunkák, amit csak az ebéd szakít meg.
Vannak rendszeres elfoglaltságok és vannak egyszeri alkalmak. Az utóbbiakhoz tartoznak a kocsmában zajló folk koncertek, a gólyalábas rikkancs vezette, síppal-dobbal kísért felvonulások, a bábjátékok és színdarabok.
Ezek mind-mind olyan produkciók, amelyek nem csupán külsőségekkel és díszletekkel terelik el a figyelmet a lényegről, hanem valódi értékeket mutatnak fel. Együtt lélegeznek a közönséggel, elvarázsolják, viszik az embert. Hasonlatos ez ahhoz, amikor a kisgyermek egy egyszerű csontdarabbal órákig eljátszik. Ez a játék nem alábbvaló korunk egyetlen csicsás műanyagóriásánál sem. Ha ezt az önfeledt játékot felnőttként újra átélhetjük, akkor ez olyan ajándék, amely örökké elkísér. Ezt az élményt láthatjuk, élhetjük át magunk is, amikor az egész falu egy emberként kiabál Vitéz László bábfigurájának: „Ott van az ördög a hátad mögött!”, vagy amikor együtt kacagnak a Helység Kalapácsának vagy a János Vitéz helyi bemutatóján, ahol falubeli fiatalok együtt játszanak a táborlakókkal, saját emberi hibáinkat és erényeinket felnagyítva majd kinevetve.
Tábori hagyománnyá vált már a pénteki egész napos kirándulás. Az átmulatott első négy nap után testnek és léleknek egyaránt jót tesz egy kis gyaloglás. A Somoskát körülölelő dombok finom íveiről szép kilátás nyílik a Szeret völgyére. A falu feletti sziklás ormon, az Esztenkán három kereszt vigyázza az alatta elterülő apró falvakat, tövüknél mindig van friss vadvirág.
A domboldalakra rendezett kukoricások, gyümölcsösök kapaszkodnak fel, a köztük méltóságteljesen kanyarogó utakon kedvünkre poroszkálhatunk. Ismerősként üdvözöl minket minden útonjáró szekerező, kapás-kaszás dologra igyekvő, néhány tréfás szóra mindig kapható csángó ember.
A völgyben juhnyáját őrző pásztor magyarul hívja a kutyáját. Budapesttől ezer kilométerre a kétezres évek elején… Az idő lelassul, az érzékek kitágulnak. Végtelen nyugalom kísér végig minket.
Az egyik útbaeső esztenán ebéd vár minket; sajt, túró, friss zöldség, puha kenyér. A megsétáltatott táborlakók egy morzsát sem hagynak a finom eleségből.
A szép út következő állomása az egyik domb északi lejtőjének teteje, ahol egy kereszt fogad minket. A bükkös szürke fatörzsei kékes fénybe vonják a környéket, gótikus katedrálissá varázsolják a domboldalt, oltárrá az egyszerű feszületet. Német kereszt, így hívják a helyiek. A második világégés idején ezen a helyen gyilkoltak meg igaztalanul nyolc német katonát az oroszok. Nem harcban, vacsora közben, orvul. A nép őrzi az értelmetlen mészárlás áldozatainak emlékét, pedig még csak nem is egy nyelvet beszéltek. Tanulhatnánk tőlük…
A kereszt, mely határt is jelent a somoskai és rekecsini földek között, a búcsújárók fontos állomásává vált. Aki arra jár, zöld ágacskát tesz a keresztfa tövébe. Így tettünk mi is.
Az út innen a Hideg Forráshoz visz. A völgyhajlatban megbúvó kút forrása egy kis patakot táplál. A forrást minden oldalról magas partfalak és sűrű erdő veszi körül. Itt már zenészek és készülő bográcsos vacsora várt ránk. Késő este lett, mire elfogyott a vacsora és a táncos kedv is alább hagyott. A néhány kilométernyi hazaút után a nap fáradalmait elsősorban nem az ágyukban, hanem a kocsmában próbálták kiheverni a táborlakók.
Minden este bál zárja a napot, melyet nemcsak Somoska népe és a táborozók, hanem a környék falvainak lakói is számon tartanak. Sőt, a sok külföldön – Magyarországon, Olaszországban – dolgozó csángó fiatal ha teheti, erre a hétre jön haza szabadságát tölteni.
A focipályányi kavargó tömeg csöppnyi kis durva deszkákból ácsolt színpadot vesz körül, ahol hajnalig játszanak a megfogadott muzsikusok. A tömeg közel sem arctalan csoportot jelent. Sok-sok egyéni arc körtáncban forr eggyé. A dobogó lábak által felvert porból hol egy félreismerhetetlenül „magyarországi gúnya” hol egy gyönyörű katrinca tűnik elő. Színes kavalkád, ahol mindenki saját figurát táncol, mégis együtt forog a serény magyaros. Olyan világ ez, ami korunk konzumidiotizálódó világában egyre többen keresnek. Kik ösztönösen, kik tudatosan.
Zárásként idézem néhány somoskai ember gondolatait a táborral kapcsolatban. Egy öreg néni úgy tartja, hogy „ … a falu egy ünneppel lett gazdagabb”, a 40-45 éves korosztály sok meghatározó tagja fogalmazott úgy, hogy „… visszatért a gyerekkoruk, ahogy a zeneszóra több száz ember ropja, körülöttük gyerekek rohangálnak és az éppen nem táncolók kis csoportokba gyűlve beszélik meg ügyes bajos dolgaikat, haragosok békülnek össze, mert torzsalkodásuk eltörpül az egész falut megmozgató esemény mellett, fiatalok kapják el egymás sokatmondó tekintetét.”