Adatlapok

Bejelentkezés


Bibliográfia

Elveszett szavak

A moldvai magyarság írott nyelvemlékei

Az Észak-Kelet-Romániában élő, századok óta rohamosan asszimilálódó moldvai csángóság magyar nyelvemlékeit kutatja évtizedek óta Csoma Gergely. Új könyve ezeket a közel 150 éve tartó erőszakos asszimilációnak ellent álló dokumentumokat tartalmazza. Kántorok 1805-ös énekeskönyvei, kézzel írott imádságos füzetei elevenednek meg a kötet lapjain. Búcsúsénekek, halottbúcsúztatók, menyasszonysiratók, mágikus varázslások „bájilóversei” kerültek a kutató fényképész lencséi elé. Kidöntött, elégetett, megsemmisített magyarvésetű fejfák, kálvária keresztek véletlenül megmaradt darabjait láthatjuk itt, talán utoljára. Templomok nehezen megközelíthető tornyában lapuló, magyar feliratú harangok tanúskodnak a moldvai katolikusság magyar származása mellett.

A képek megrendítő keménységgel mutatják a nyelvi romlás állomásait: a legrégebbi, szinte hibátlan helyesírású szövegek után a romlás-pusztulás dokumentumai is láthatók: „románbetűs, román helyesírású”, szinte felismerhetetlenségig torzított ének és imaszövegek dokumentálják az erőszakos beolvasztást.
Fontos sajátossága a könyvnek, hogy a szerző a szövegek mellett mindig bemutatja az embert, az írások létrehozóját, őrzőjét, olvasóját - felhasználóját, és annak szinte középkori környezetét.
A könyvet 144 színes kép alkotja, aláírásokkal, magyarázó szövegekkel, tanulmányokkal, magyar-román helységnévtárral és térképpel együtt. Külföldiek számára angol nyelvű képaláírások segítik a tájékozódást.

Előszó

1977 óta járom Moldvát. A torokszorító megrendüléstől azóta sem szabadultam. Az erőszakos asszimiláció, az önkéntes beolvadás és a szelíd ellenszegülés számtalan esetére emlékszem. A moldvai katolikusság magyar származása számomra kezdettől fogva elfogadott tény volt. Mindenütt magyarul beszéltem velük, énekeltem dalaikat, hallgattam ősi „bájiló” ráolvasásaikat Aknavásár, Bákó (régi nevén Bakó) és Románvásár környékén.
A beolvasztásra ítéltek miatti fájdalom késztetett fényképezésre, előtte sosem fotóztam. Emléküket akartam megőrizni képekben: a világnak, a magyaroknak és azon toleránsabb románoknak egyaránt, akik nem tekintik a moldvai magyarságot Románia területi egységére nézve a legfőbb veszedelemnek.
A még fellelhető írásos emlékeket kutattam. Temetők dűlő keresztjeit, templomtornyok pókhálós, galambmocskos harangjait. Énekes asszonyokkal ismerkedtem meg és „diákokkal” (kántorokkal), akik az üldözött és megvetett magyar nyelv őrzői voltak. Láttam és láttatom a talán utolsó magyarnyelvű búcsúvezetőket Csíksomlyón, a halottbúcsúztatókat virrasztáskor, s az életre elindítókat a harsány esküvők során, sok faluban. Mindezek alapján meggyőződéssel kijelentem: tévhit, hogy a moldvai magyarság írásnélküli, analfabéta népcsoport.
Fényképeztem, mert azonnal tudtam, hogy képeim fontosak lehetnek egyszer. Akár csak emlékként, de a vád bizonyságaiként is. Mert hitem szerint vádolnak ezek a képek: agresszív beolvasztót és azt gyáván eltűrőt egyaránt. Talán sokan nem tudják, de Klézsén még 1994-ben is égettek magyar könyvet!
Bolyongásaim során kincsekre leltem Moldvában. Papírra rótt, fába vésett, fémbe öntött magyar nyelvemlékekre. Ezek a tárgyak túléltek háborút, könyvégetést, mindennemű pusztítást. Gyakran izgalmas „nyomozómunkát” kellett végeznem, hogy felleljem őket, legyűrve félelmet, bizalmatlanságot, ellenszegülést. Sokszor csalódtam, de időnként örülhettem is.
A félelem légköre sajnos máig meghatározó ezen a tájon. Magam is megtapasztalhattam, amikor magyar nyelvtanárként egyedül éltem egy csángó faluban, bekapcsolódva a nem egészen legális, háznál tanító programba. Naponta kellett megküzdenem egy hamis, kártékony ideológia fenekedő őreivel: gyűlölködő katolikus pappal, helyi iskolaigazgatóval és tanárokkal. Tevékenységük révén mindenüvé befészkelte magát a megalázó félelem.
Kutatómunkámban sarkallt a pusztulás tempóját örökösen gyorsító idő, valamint hűségem mesterem, Domokos Pál Péter emlékéhez.


Budakeszi, 2003.

Csoma Gergely


Gergely Csoma: Elveszett szavak / Banished Words.

Remnants of the Hungarian Moldavians’ written language


Foreward

I have been going to the Hungarian villages in Romanian Moldavia* since 1977. And ever since, there has been a lump of overwhelming emotion in my throat that I can’t escape. I can recall countless incidents of violent, forced assimilation, voluntary merging and gentle defiance. For me the Hungarian origin of the Moldavian Catholicism* was a given fact from the start. I spoke Hungarian with the people everywhere, I sang their songs and listened to their ancient magic incantations in the Aknavasar, Bako and Roman vicinity.

The pain of those condemned to assimilation is what made me a photographer - I had never photographed before. I wanted preserve their memory in pictures: for the world, for the Hungarians and also for the more tolerant Romanians that don’t consider the Hungarian Moldavians to be the greatest threat to the unity of the Romanian territory.

I searched for any traces of written memories. Crosses falling over in the graveyards, bells in church towers full of pigeons and cobwebs. I befriended women who sing and church cantors*; the caretakers of the persecuted and disdained Hungarian language. I saw the last Moldavian Hungarian language pilgrimage leaders at Csíksomlyó*, I saw the keening at wakes and riotous weddings in many villages. All of these have convinced me: it is a lie to say that the Hungarian Moldavians are an illiterate ethnic group that does not have a written language.

I took pictures, because I knew right away that my pictures may be important sometime. Perhaps just as a memory, but also as evidence, proof of the accusations. Because I believe that these pictures are accusations: of the aggresive assimilation and the cowardly standing for it, alike. Even in 1994 at the dawn of democracy, Hungarian books were burned in the village of Klézse.

Over the course of my ramblings in Moldavia, I happened on treasures: memories of the Hungarian language carved into wood, poured into metal, taken down on paper. Objects that have survived the wars, the book burnings and all kinds of destruction. I also had to do some detective work in order to find these things, overcoming mistrust, opposition and resistance. I was often disappointed, but from time to time rewarded. Unfortunately an atmosphere of fear defines the area and exists to the present. I myself experienced this when I was living alone in a Csángó village engaged in a quasi-illegal program teaching Hungarian language in homes. There was daily struggle contending with spiteful sentries of a detrimental ideology: the malicious Catholic priest, local school principal and school teachers. As a result of our unfortunate activity the degrading fear has ensconced itself everywhere.

My research work has been prompted by the passing of time and always quickening tempo of deterioration, along with my devotion to the memory of my teacher, Pál Péter Domokos.


Budakeszi, 2003

Gergely Csoma


[ Translator’s notes:
* In Romanian Moldavia there is a isolated group of ethnic Hungarians known as the Moldavian Csángó people. Because Romanian Moldavia lies outside of the historical border between Transylvania and Romania, the Hungarians in this group of villages (see map) have been even more isolated and subject to harassment and assimilation by the Romanian governments than for example the Hungarians living in ethnically mixed Transylvania. The Moldavian Csángó Hungarian language is known to preserve a much older form of Hungarian than the Hungarian spoken today in Hungary.

* The main religion of the Romanians is Orthodox Catholicism. The Hungarian Moldavians are Roman Catholics, like the most of the Hungarians of Eastern Transylvania.

* Cantors in villages have traditionally filled the roles of parish church organist, choir master, music teacher - in many instances the village cantor was one of perhaps two or three people that owned books in a village.

* Csíksomlyó is situated next to the town of Csíkszereda (Mercurea Ciuc) in Transylvania (in Romania). Each year Hungarian Catholics of Transylvania make a pilgrimage to this Roman Catholic religious shrine at Pentecost. S.F. ]