Adatlapok

Bejelentkezés


Rendezvények

XIII. Csángó Bál

Időpont: 2009.02.07. 16:30

A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvahon Csángó Kulturális Egyesület 2009. február 7-én (szombaton) tizenharmadik alkalommal rendezi meg a „Csángó Bált” a budapesti Petőfi Csarnokban. A XIII. Csángó Bál fővédnöke Sólyom Lászlót, a Magyar Köztársaság elnöke.

A „Csángó Bál” egész estés - tizenkét óra hosszát tartó -, párhuzamosan futó programokból álló rendezvénysorozat.

Az idei műsor keretében – a korábbi évekhez hasonlóan – gyimesi, és moldvai csángó magyar hagyományőrző, valamint magyarországi hivatásos és amatőr együttesek lépnek színpadra. A Csángóföldről meghívott mintegy félszáz táncos, zenész és énekes révén bepillantást nyerhetünk a csángó zene- és tánckultúrába. Délután gyerektáncházzal kezdődik a bál programja.
Az idei műsor Kallós Zoltán népzenekutató munkásságára alapszik, ezáltal mutatva be csángó szokásokat, valamint a csángómagyarok évszázados történetét. Rendezvényünkön 19.00-tól színpadra lépnek hagyományőrzők Klézséből, Külsőrekecsinből, Somoskából, Pusztinából, Setétpatakáról, Gyimesbükkről, Trunkról, Lészpedről, Bogdánfalvából és Gyimesfelsőlokról. Vendégeink lesznek: Kallós Zoltán, Nistor Ilona, Berecz András, a Mentés Másként Trió, Petrás Mária, Navratil Andrea, a Kőketánc Gyerektáncház, a Somos, a Tatros, és a Zurgó Együttes, a Dresch Quartett és a Jászság Népi Együttes. A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követik.
Kiállításunkon a csángó népi építészeti kiállítás anyagi és Petrás Mária keramikus alkotásait, valamint hagyományos csángó használati tárgyakból és szőttesekből készített összeállításunkat láthatja a közönség.

Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen január 17–től. Ülőjegy: 2500 Ft, Állójegy: 1500 Ft, támogatói jegy 7000 Ft.

A színpadi műsort megelőzően tartjuk a Kőketánc Gyermektáncházat 16.30-18.15 között, amelynek az előző két évben, mint újdonságnak hatalmas sikere volt a kisgyermekes családok körében: gyermekeknek 12 éves korig ingyenes, felnőtt kísérőknek: 200 Ft (abban az esetben, ha kizárólag a gyemektáncházban vesznek részt, egyébként a belépőjegy ide is érvényes).

A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies és páratlanul gazdag népművészetének és hagyományainak bemutatása a hazai és a nemzetközi közönség számára. Bálunkkal szeretnénk alkalmat teremteni arra, hogy a közép- és kora újkori magyar és európai kultúra számos elemét máig megőrző csángó magyarok bemutathassák viseleteiket, szokásaikat, zenéjüket és táncaikat színpadi produkció keretében. Az idei műsor Kallós Zoltán néprajzkutató munkásságára épül, aki a magyar nyelvterületen a legnagyobb népzenei gyűjtést végezte. Gyűjtéseiből hanglemezes válogatások jelentek meg, archív felvételeiből több hangzóanyag-sorozatot szerkesztett és adott ki. Énekesként ő maga is két lemezt jelentetett meg: Búsulni sohasem tudtam…, Idegen földre ne siess…. Néprajzi filmek szaktanácsadója, népzenei fesztiválok ünnepelt énekese, előadója. Az erdélyi és magyarországi táncházmozgalom egyik életrehívója, népzenei és néptánc táborok szervezője. Nevelői hatása rendkívüli jelentőségű, mivel hosszú évek során fiatalok tömegeivel ismertette és szerettette meg a magyar népművészetet. Szakmai tanácsai, útmutatásai több generációt indítottak el és segítettek a zenész, táncos és néprajzos pályán. Több évet töltött a csángó kultúra tanulmányozásával és a moldvai csángók ügyének egyik fő támogatójává vált. Tevékenységért, melyet a hagyományőrzés jegyében végzett 1990-ben megkapta az Életfa-díjat.
A műsort követő, hajnalig tartó táncházban pedig a nézőközönség is tevékeny részesévé válhat e kultúrának. A programnak ebben a részében a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítségével tanulhatják meg az érdeklődők a csángó magyar táncokat. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a hagyományos bemutatók mellett, a kortárs művészetek eszközeivel is bepillantást nyújtsunk a csángó kultúrába. A Csángó Bálon ezért fényképészek, textil- és kerámiaművészek mutatják be a csángó kultúrkörből merített munkáikat


Helyszín: Petőfi Csarnok